Mi a bázikus víz?

A legfontosabb, amit ebből a tájékoztatóból meg kell tanulnia, hogy a testet hidratálni kell, mégpedig tiszta vízzel .
Hasonlóan a talajhoz, amelyen élünk, a testünk 70%-át víz alkotja. Az étel utáni csillapíthatatlan sóvárgás gyakran a test víz iránti könyörgése. Ahogy az ember elkezd vízzel hidratálni, fokozatosan kifejlődik a szomjúságérzet is. Az erről szóló fogyasztói tapasztalatokról itt olvashat bővebben

 
 

Az a táplálkozás, amely túlnyomórészt savasító ételekből áll, mint például húsok, tejtermékek, gabonák, magas cukortartalmú gyümölcsök, kenyér; savas méreganyagok keletkezéséhez vezet a szervezetben. Amikor ezek a mérgező anyagok bekerülnek a véráramba, az érrendszer megkísérel megszabadulni tőlük, folyékony formában a tüdőn, illetve a veséken keresztül.
Ha túl sok méreganyag keletkezik (több mint amennyit kezelni tud), akkor a szervezet ezeket elraktározza a különböző szervekben, mint pl. a szívben, a hasnyálmirigyben, a májban, a vastagbélben és egyéb helyeken.

Ennek a sav-hulladékfeldolgozási módszernek a meghibásodását úgy is szokták hívni, hogy „öregedési folyamat”.
E folyamat lelassításához és visszafordításához úgy kell hozzákezdeni, hogy eltávolítjuk a túlzott savterhelést a vérből és a szövetekből azáltal, hogy rengeteg bázikus vizet rendszeresítünk a táplálkozásunkban.
A bázikus víz pH-ja 9 és 11 között van, ami semlegesíti az elraktározott ártalmas savas hulladékokat, és gyengéden eltávolítja oket a szövetekből.
Ide kattintva részletes tájékoztatást kaphat arról, hogy milyen egyszerűen biztosítható háztartásunkba az egészséges kristálytiszta víz.
Tovább olvasok! Milyen az ideális táplálkozás?  Mi a baj a hagyományos táplálkozással?
Kapcsolat